2011. szeptember 7., szerda

Kész a halastó



Végre elkészült a halastó, a harmadik képet a hal mérete miatt tettem fel, meg a gyerekek miatt :D
A kupit nem ér nézni.
Kicsit sokáig tartott, ki is ábrándultam az amigurumiból, nekem ez nagyon lassan megy.
Vagy én horgolom csak extra szorosra, ami lelassítja a munkát?
Na majd egyszer megkérdezek egy profit.
Még akartam egy tavirózsát a tó közepére, talán egyszer megcsinálom.
A horgászbot megalkotása és a hozzávalók vásárlása apára vár, meg a halak szájába kell varjak karikát.

Az utóbbi időben a következő ajándékok érkeztek:

Tonje norvégiából küldött finom babaolajat és dörzsikesztyűt.



Monától egy sötétlila rózsa kitűzőt kaptam, a kép Tőle származik mert olyan szép és ilyet én nem tudok csinálni. Bár szívesen megtanulnám a termékfotózás művészetét, hogy szebb képeket csináljak :)



Megérkezett az elveszettnek hitt lengyel ajándékom is Aniatól, csini gyurmaékszereket kaptam.

Link

Jandótól ezt a neszit kaptam, pihe-puha a vastag bélésanyagtól, öröm megfogni.



Ezt Timitől kaptam. A játékán ugyan levendulapárnát nyertem, de előtte erről egyeztettünk és volt olyan kedves, hogy felajánlotta ezt a párnácskák helyett. Én persze elfogadtam :)



Amytől hétfőn érkeztek ezek a meglepetés szépségek, csak annyit tudtam hogy valami lila érkezik, mint a kedvenc színem.



Birgit szintén norvég földről küldte az ajándékot, ma érkezett, a kép sajna nem adja vissza milyen szép színe van a szalvétának.



Lányok itt is nagyon szépen köszönöm az ajándékokat, puszi Nektek.
Látogassátok meg őket is :)

8 megjegyzés:

  1. Gratulálok, bár sokat gondolkodtam, mi lehet az az amigurumi, de aztán rájöttem, hogy mivel halakról van szó, valószínűleg az amur és a gurámi kereszteződéséről lehet szó.

    VálaszTörlés
  2. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  3. Mennyi szépség...:) Nézz be hozzám, van a számodra valami!

    VálaszTörlés
  4. Hello !

    I am happy that you want to be a part of my Give away :-) Thank you for the comment and the link on you sidebar, but you also have to sign up as a follower/følger :-)

    Have a nice Tuesday evening !
    All the best , Rita - Neverluren hus og hjem

    VálaszTörlés
  5. Liebe Inga,du hast bei meiner Verlosung den dritten Preis, das Notizbüchlein gewonnen!!!Ich gratuliere dir herzlich und schick mir bitte deine Adresse per e-mail!GGGlG ,Silke

    VálaszTörlés
  6. Hello Inga!!

    Good luck in my Give away:)

    Have a nice day:)

    Linda:)

    VálaszTörlés
  7. Thank you and good luck in my candy! :)

    VálaszTörlés
  8. Hello inga ! Nice thing :-)) and thank you for the commend on my blog anf fore shearing the link to my giveaway :-)) have a Nice evening :-))

    VálaszTörlés